Az úszótábor garantáltan a nyár legjobb időtöltése. Nézzük is át mire van szükség a tábor ideje alatt.

Kezdjük a legkisebbekkel

A piciknek akkora táskába pakoljunk, amit ők is elbírnak. Nem kell túl sok dolgot csomagolni, hiszen a gyermek, délután úgyis hazamegy. A két pót póló, vékony pulóver, vastag pulóver, esőkabát sok lesz. A kicsiknek egy pót bugyi, zokni, póló, esetleg rövidnadrág elegendő. Ellenben, ha úgy ítéljük meg, hogy szükség lehet valamire, de nem szeretnénk, ha a gyerkőc cipelné, nyugodtan hozzuk be és a csoport teremben ott hagyható. Így amennyiben szükség lesz rá, egyből kéznél lesz. Tippként javasoljunk, hogy göngyöljük fel a ruhákat, így kevesebb helyet foglalnak, mint hajtogatva. Próbáljunk közepes méretű törölközőt választani, ne a legnagyobbat, hiszen nekik ez még bőven elég a törölközéshez. Mutassuk meg, mit hova raktunk, beszéljük át mit hova kell majd visszatenni. Ez segít majd megtalálni a keresett holmit, illetve rendet tartani.

Nézzük a nagyobbakat

Szerencsére nekik már pót ruhára nem igazán van szükség, hiszen jobban tudnak rá vigyázni. Ők már megpróbálhatnak egyedül bepakolni, amit közösen átnézve ellenőrizhetünk. Így ha valami kimaradt, talán ő is észreveszi, és megtanulja, hogy jobb, ha inkább kétszer átnézi, mintsem hogy esetleg úszószemüveg nélkül maradjon. A törölköző méretének választásával itt is sok helyet tudunk spórolni.

És akkor általánosságba véve

  • Törölköző, fürdőruha/fürdőnadrág, papucs, sapka, szemüveg
  • Egy kis üveg víz legyen a gyermeknél, biztos, ami biztos alapon
  • Sapka, ami az erős napsugárzás ellen védi a fejecskét
  • A várható időjárásnak megfelelően csomagolhatunk esetleg egy kis esőkabátot is. Ám ha az előrejelzésben nem említenek esőt, feleslegesen ne foglalja a helyet
  • A játékot nem javasoljuk, szerencsére jól fel vagyunk szerelve. Sajnos sokszor gondot okoz az otthonról hozott játék, amit nem szívesen osztana meg a gyermek, de a többieknek nagyon tetszik, így mindenkinek az kellene. Unatkozni senki nem szokott, mindenki talál magának elfoglaltságot otthoni játék nélkül is.
  • A legfontosabbak között említenénk meg a naptejet. Mi is biztosítunk, ha valaki nem hoz magával, de fontos, hogy mindig legyen a gyerkőc táskájában.

Sok szeretettel várunk mindenkit a nyári táborokba. Felmerülő kérdéseitekkel, kérésekkel kapcsolatba, keressetek minket bizalommal!