Kissé kényes a téma, de úgy éreztük érdemes erről is ejteni néhány szót. Az első úszás óra előtt számos dolgot kell megbeszélnünk a gyermekünkkel, nem utolsó sorban a mosdó használatát is. Most az ezekkel kapcsolatos tudnivalókat nézzük át pontról, pontra.

Az első és legfontosabb dolog, hogy a gyermek merjen szólni, ha ki kell mennie. El kell neki magyarázni, hogy a vízbe nem szabad belepisilni. Régen a gyermekeknek azt mondták, hogy a medence vize elszíneződik, ha valaki belepisil. Nem a legjobb módja a pisilés megakadályozásának az elrettentés, de tény, hogy emiatt sokan nem pisiltek a vízbe, hiszen akkor mindenki megtudta volna, hogy ők voltak. Mondjuk el nekik, hogy ez nem egészséges, nekünk sem jó ilyen vízben úszkálni.

Mikor is menjünk el a mosdóba?

Úszás óra előtt mindenképpen! Ha nem kell a gyereknek, akkor is! Mondjuk el neki, hogy óra előtt meg kell próbálni akkor is, ha úgy érzi nem kell. Ez egy idő után rendszeressé válik, ezért figyeljünk rá minden óra előtt. Ha ez jól rögzül, később sem lesz probléma, hiszen természetessé válik.

Amíg pici a gyermek és van rá lehetőségünk, figyeljük, hogy óra közben kikéredzkedik-e. Bíztassuk erre, és segítsünk neki az elején, így később majd egyedül is menni fog neki.

,,Nem tudom hol a mosdó”

A gyermeknek mutassuk meg merre találja a mosdót, így ha már önállóan ki tud menni pisilni, nem fog kétségbe esni, hogy merre menjen. A kellően nagy gyereket próbáljuk meg minél kevesebbszer bekísérni, várjuk meg őket az ajtóban, így is kicsi önállóságra nevelni őket.

Mit tegyünk, ha a gyerek sűrűn kéredzkedik ki?

A picik a vízben gyakran vizelési ingert éreznek. Ez a legtöbb esetben nem jelent bajt, csupán az új helyzetnek és közegnek tudható be. Azonban van pár gyerkőc, aki a pisi szünetet kibúvónak használja az óra alól. Ilyenkor meg kell figyelni,hogy tud-e pisilni minden alkalommal, vagy csak „ücsörög”. Ha nem tud pisilni, meg kell próbálni megbeszélni vele, hogy mi a baj. Miért is jött ki a vízből, esetleg nehéz-e valamelyik feladat neki, vagy fél-e valamitől.

Ezt sokszor az oktatóval együtt könnyebb kideríteni, így bátran keressük meg őket, biztosan segítőkészek lesznek.

Rádi Dóra