fbpx

Lubickoló csoport

A lubickoló csoportot azzal a céllal hoztuk létre, hogy átmenetet képezzünk a babaúszás és a csoportos úszásoktatás között.

Míg a babúszáson a szülő is bent van a vízben, addig a lubickoló csoportban már csak az oktatóval vannak a gyerekek, ezzel is felkészítve őket az úszásoktatásra. 

Úszásoktatás gyerekeknek Budapesten
Erre a foglalkozásra tudnak csatlakozni azok a gyerekek, akik már „kinőtték” a babaúszást, illetve ide várjuk azokat a gyerkőcöket is (3,5 éves korig), akiknek nincs semmilyen előképzettsége.

A 45 perces órán oktatóink differenciáltan tudnak foglalkozni a gyerekekkel, mivel a csoportlétszámot 4 főben maximalizáljuk.

Célunk a vízbiztonság elsajátítása mellett az úszás előkészítése az alapelemek megismertetésével, természetesen rengeteg játékkal fűszerezve az órát.

error: Védett tartalom!