Sok szülőnek dilemma, hogy a nyári szünidő alatt, milyen táborba írassa gyermekét, míg ő dolgozik. Mik azok a tevékenységek, melyek nemcsak hasznosak a kicsik számára, de élvezi, szereti is őket? Legyen benne egy kis mozgás, legyen benne egy kis játék, egy kis kreatív elfoglaltság, egyszóval legyen többrétű a tábor programkínálata, ahol tényleg jól érzik magukat a táborozók!
Pár sorban bemutatjuk, mi milyen programokkal készülünk az úszótáborra, megosztva az ezzel kapcsolatos hasznos információkat is, hogy szélesebb képet kaphasson minden érdeklődő.
Természetesen első és legfontosabb a mindennapi úszásoktatás. Minden gyerkőc a szintjének megfelelő csoportokba kerül, ahol képzett oktatóink foglalkoznak velük. Egy kis strandolás, játék sem maradhat el, így a héten több alkalommal is tartogatunk egy kis vízi szabadidőt is a gyerekeknek.
Kreatív és fejlesztő nyári tábori programok
Az egész napot persze nem tölthetjük úszással és a fennmaradó időben is igyekszünk megfelelő beltéri és kültéri időtöltést biztosítani mindenkinek. És hogy mik lennének ezek a programok?
Szakember segítségével tartunk minden héten kreatív, kézműves foglalkozásokat, ahol mindenki saját maga készítheti el a kis ajándékát szüleinek, szeretteinek, vagy csak saját magának. A lényeg, hogy felfedezze az alkotás örömét, a foglalkozás végén pedig látva a saját maga által készített alkotást, elégedettség töltse el. Játékos angol órákon is részt vesznek a gyerekek, ahol nyilván nem az a cél, hogy pár óra alatt elsajátítsa a nyelvet, sokkal inkább az, hogy megszeresse és kedvet kapjon a nyelvtanuláshoz.
Jó idő esetén nem maradhatnak el a szabadtéri játékok sem. Rendezünk labdajátékokat, sorversenyeket a gyerekeknek, aszfaltrajzoló versenyünkön az elkészült művekért különböző meglepetésekben részesülnek a résztvevők. Kültéri programjaink közül talán a legkedveltebb a vízipisztoly csata, ahol tényleg kitombolhatják a felesleges energiákat a táborozók! Idén meglepetéssel is készülünk: reméljük a táborozók aprajának és nagyjának is mosolyt csal majd az arcára az ugrálóvár.
Preventív programok keretében, rendőrök segítségével elsajátíthatják a kicsik a biztonságos közlekedés csínját-bínját.
Napi háromszori étkezést biztosítunk a tábor ideje alatt, figyelembe véve az egyéni igényeket, ételallergiákat. Sok gyerkőc szenved manapság valamilyen étel intoleranciába, ami miatt szülei nagyobb aggodalommal engedik el táborozni, mondván nehogy rosszul legyen. Mi figyelünk arra, hogy csak olyan élelmiszereket kapjanak, amitől biztos nem lesz semmi problémájuk. A kicsiknek igény esetén ebéd utáni pihenést is biztosítunk, amit egy-egy közösen meghallgatott mesével próbálunk színesebbé tenni.
Felkészültünk a záporokra is!
Napközben az időjárás viszontagságaitól védett helyre szervezzük a foglalkozásokat. Az úszás és pancsolás ideje alatt is ügyelünk az alapos naptejezésére, óvjuk a gyerekek bőrét a leégéstől. Természetesen minden foglalkozás mellett kiemelt figyelmet szentelünk a megfelelő folyadékbevitelre.
Reméljük sikerült egy picit részletesebb bemutatni úszótáborunkat és többen kedvet kaptok hozzá, hogy remek programokkal és jó társaságban velünk töltsetek egy-egy hetet a nyáron! Mi várunk Titeket!
Ismerd meg Nyári Táborunk programjait!
Kattints az alábbi gombra és ismerd meg a Nyári Táboraink programjait, a pontos időpontokat és a jelentkezés menetét!