fbpx

A járvány helyzetben a korlátozások miatt, nekünk oktatóknak és az úszni vágyóknak sincs könnyű dolga. Az elmúlt egy évben – ahogy sok minden más is – másodjára kényszerültek bezárni az uszodák. Rendes időkben ilyenkor a legtöbb fürdő csobogó lábaktól és a hajszárító zúgásától hangos. Most üres terek és leeresztett medencék némán, türelemmel várják a folytatást. Ahogyan mi oktatók és edzők is. Összefogva és minden szabályt betartva várjuk az újranyitás lehetőségét, de addig is gondoltuk segítünk, egy kis „szárazföldi” ráhangolódással az úszásoktatásra.

Nem csak pandémiás időszakban, bármikor, ha egy család először hozza úszni, a csemetét, jól jöhet egy kis rákészülés. A babaúszás előkészítéséről az előző posztban olvashattatok. Ha a gyermek babaúszó volt korábban, azt érdemes az oktatás elején jelezni, mert általában sokkal bátrabbak, mint teljesen kezdő társaik, amiről jó, ha tud az oktató. Azoknak is, akik korábban nem jártak oktatásra, egész biztosan van valamilyen vizes tapasztalatuk, hiszen 3,5 éves kortól fogadjuk a piciket. Ha uszodai vagy strand élményük még nincs is, az esti fürdés kapcsán már vannak tapasztalataik. Ezek lehetnek jó, vagy kevésbé jó tapasztalások, de mindenképpen más típusú élmények, mint az oktatás. Ezért nem árt, ha játékos módon felkészülünk az úszástanulásra.

Sok gyereknek vannak félelmei a hajmosással kapcsolatban, ezek fakadhatnak konkrét rossz tapasztalásból, például a szembe került sampon miatt. Azonban a legtöbb esetben arról van szó, hogy a legtöbbjüknek nehézséget okoz, hogy az arcát víz érje. A foglalkozásaink során kifejezetten fókuszálunk arra, hogy játékos tudásátadás folyjék, a gyerekeknek élmény legyen az úszástanulás, ne pedig egy kötelező feladat. Ez mégsem egyenlő a kötetlen pancsolással, amihez a manó addig hozzászokott. A csoportos órán alkalmazkodni kell egymáshoz, szabályokat kell elsajátítani és betartani, össze kell hangolódni az oktatóval.

Ezek egy gyerek életében, mind-mind óriási lépésnek minősülnek, segítség számukra, ha a foglalkozások előtt beszélgetünk velük arról, hogy mi is fog történni az úszáson. Találtunk néhány klassz mesekönyvet, amiknek segítségével korosztályuknak megfelelő módon válaszokat kapnak a vízről, úszásról és megoldásokat az ezzel kapcsolatos félelmekről. Ezek átbeszélésével sokkal kiegyensúlyozottabban és felkészültebben tudnak majd az órára érkezni.

Bori úszni tanul – Liane Schneider

Maszat a fodrásznál – Berg Judit

Márti úszni tanul – Gilbert Delahaye

Pisze úszni tanul – Amber Stewar és Layn Marlow

Locspocs – A kis tengeri szörny úszni tanul – Tor Áge Bringsvaerd

Jó olvasást!

Írta: Szalga Boglárka

error: Védett tartalom!